2011-01-14-én közös szolgálatot láttunk el a Közterület-Felügyelet munkatársaival. Járőrözésünk során a Nemeskéri Kiss Miklós úton haladva az „Új” temetőnél egy piros színű személygépjárműre lettünk figyelmesek. Mivel a gépjármű számunkra ismeretlen volt ezért visszafordultunk. Ekkor láttuk, hogy a gépjárműből egy fiatal férfi kiszállt és nézelődött a temető falán át. Értesítettük a Gödi Rendőrőrs, őrsparancsnok helyettesét. Ismét visszafordulva láttuk, hogy az előző férfi visszaszállt a gépjárműbe. Ekkor pár száz méterrel arrébb félreállva elkezdtük figyelni a gépjárművet.
Az erős téli lehűlés, a várható intenzív havazás az Országos Meteorológiai Szolgálat általidejében előre jelezhető, ezért megfelelő előrelátással és gondossággal fel lehet rá készülni. Ha azt észleljük, hogy a hőmérséklet fagypont alatti és az eső esik, akkor számíthatunk jégréteg kialakulására, emiatt körültekintően és fokozott óvatossággal közlekedjünk, mind gyalogosan, mind gépjárművel! Tartós és intenzív ónos eső idején villanyvezetékekszakadhatnak le, és faágak is letörhetnek a rájuk rakódó jég súlya alatt.
Célszerű még idejében felkészülni a havazásra vagy a hóviharra: érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni a híradásokat és az időjárás előrejelzést. Célszerű előkészíteni hólapátot, szóró-sót, homokot, elemes rádiót és zseblámpát,tartalék elemeket .Gondoskodni kell, hogy a mobiltelefonok fel legyenek töltve, indokolt lehet tartalék akkumulátor beszerzése is.
Szabályozott keretek között:
házalás, utcai árusítás, szeszesital fogyasztás.
Az év végi ünnepek közeledtével egyre több településen jelennek meg az utazó árusok, a házaló, ügynöki jellegű tevékenységet végzők. Gyakran erőszakosak, és vannak olyan napok, amikor egy lépést sem lehet megtenni a környezetünkben anélkül, hogy ne szólítanák le az embert. A kéregetők, adománygyűjtők, szatyorból zoknit kínáló zugárusok, ha tetszik, ha nem, részeivé váltak a hétköznapjainknak.A házalókereskedés nem új jelenség, de talán soha nem öltött akkora méreteket, mint manapság.Mindenhol mindent árulnak: utcán, aluljárókban, pályaudvarokon, és most már naponta csengetnek be a lakásokba is a különféle árusok, szolgáltatók. Többségüknek elsődleges célja a portékájuknak az értékesítése.Vannak azonban olyan személyek, akik e tevékenységet csak álcaként végzik. Nem kizárható, hogy ezek a személyek, mintegy előzetes „terepszemle” után vagyon elleni bűncselekményeket követnek el a területen. A lelkiismeretlen elkövetők a régi társadalmi kultúra, jámbor segítőkész szokásai között felnőtt idős korosztályt célozzák meg, akik készek beengedni az idegeneket és segíteni a svindlereknek. Gyanútlanságukat fokozza, hogy az elkövetők gyakorta választékos stílusban nyilvánulnak meg, jól ápolt külsővel állítanak be.
Az így kialakult helyzetben a települések közbiztonsági problémái egyre inkább azönkormányzatokra nehezednek és a tapasztalatok szerint e tekintetben a lakosság velük szemben támasztott biztonsági igényei folyamatosan nőnek.Ebben a helyzetben a helyi önkormányzatok is sokat tehetnek megfelelő intézkedésekkel, közterület felügyelők, polgárőrök, településőrök bevonásával betartathatják a helyileg hozott rendeleteket és a problémakör szabályozott módon kezelhető.Ebben szeretnénk segítséget nyújtani Önöknek!
„Az illegális árusok a helyi boltosok üzletét rontják. Elegünk lett abból, hogy mindenkiengedély nélkül jön-megy és kofáskodik a faluban.”
A november 20-án megrendezett akció célja kettős volt. A Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület (NAKE) és az Országos Polgárőr Szövetség Gépjármű Felderítő Szervezetének (OPSZ-GFSZ) kamerás rendszám ellenőrző rendszerekkel felszerelt autóinak és munkatársainak a segítségével nem csak a rendőrség által körözött gépjárműveket szűrték ki az autóvadászok és a polgárőrök, hanem a közlekedő, de forgalomból kivont vagy lejárt műszaki vizsgával rendelkező kocsikat is.
Utóbbi gépjárművek sofőrjeivel és tulajdonosaival szemben a BRFK területileg illetékes rendőrei tették meg a szükséges intézkedéseket. Az akció további célja volt kiszűrni azokat a közlekedő külföldi rendszámú gépjárműveket is, melyek nem vehetnek részt a közlekedésben.
Az akció eredményei a következők voltak: Olvass tovább…
A Göd Városi Polgárőrség tagjai idén is felkészülve várta a Mindenszentek és a Halottak napját. Nem csak a kiemelt napokon végeztünk fokozott ellenőrzéseket, hanem szigorú vezénylés alapján már a megelőző időszakokban is. Egyesületünk tagjai gyalogosan ellenőrizték a temetők rendjét és környékeit, nappal és az éjszakai órákban is, ezzel is hozzájárulva a lopások, rongálások számának csökkentéséhez.
Hét nap alatt 14-szolgálatot adtunk, összesen 18-fővel.
Immáron harmadik alkalommal került megszervezésre a Dunakanyar Autóvadász elnevezésű közlekedési akció. Az akciót, a Göd Városi Polgárőrség, a Sződligeti Polgárőr Szövetség, a Dunakeszi és Váci Rendőrkapitányság szervezte.
Az akció ideje alatt a gödi és a váci autóvadász csapatok a velük együtt szolgálatot teljesítő rendőrökkel az M2-jelzésű autóutat a Schell üzemanyag töltőállomásnál teljes szélességben lezárta. A közlekedő gépjárművek, így az üzemanyag töltőállomás, szerviz útján közlekedtek.
A rutinos polgárőrök és rendőrök fennakadás nélkül irányították a forgalmat és csak azon gépjármű vezetőkkel szemben kezdtek el intézkedést, melyeknél a technikánk jelzett.
Ezen kívül a környező utakon is kamerás gépjárművek ellenőrizték az elhaladó gépjárműveket.
8 óra leforgása alatt 117 gépjármű forgalmi engedélyét vonták be a rendőrök az 5. alkalommal megrendezett Csepel szigeti autóvadászaton. A gépjármű ellenőrzési akció keretén belül a Csepel szigeten található települések közútjain közlekedő gépjárműveket ellenőrizék a rendőrök, a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület (NAKE) autóvadászainak a „Sigmoid” kamerás gépjármű ellenőrző berendezéseinek a segítségével. Olvass tovább…
2010. 09. 18-án ismét elindult a lovas felvonulás Gödön!
Idén ősszel immáron negyedszerre vonultak fel a lovasok. A felvonulás az Iparos Centrumtól indult 11 órakor, melyet Polgárőrségünk, a helyi Rendőrség és a Közterület-Felügyelet munkatársai kísértek, biztosítottak. A lovasmenetet a Sportpályán fejezték be, ahol egész napos póni lovaglás, állat simogatás, hagyományőrző mesterségek és néptánc bemutató valamint gyermekprogramok várták az érdeklődőket.
A felvonulással egyidejűleg kezdődött meg a „legyen Ön Göd Bográcsmestere” elnevezésű főzőverseny, ahol mindenki szeretettel kóstolgatott és fogyasztott.
Segítségünket a főszervező, Szegedi Sándor alpolgármester Úr személyesen köszönte meg.
Augusztus végével befejeztük a strandon megvalósított nyári programunkat. Kitelepülésünk célja elsősorban a bűnmegelőzés volt, melyet egybe kötöttünk a fiatalok számára a hasznos időeltöltésre. A strandra látogatók sátrunkhoz lépve, gratuláltak eddigi eredményeinkhez, kitartásunkhoz és, hogy díjazás nélkül önként vállaljuk tevékenységünket. „Bűnmegelőzési sátrunkat” összesen 360 fő kereste fel, 2-65 éves korig. Közel 100 fő töltötte ki KRESZ-tesztünket, melyen 80% sajnos nem felelt meg, Göd kvíz játékunkat 50 fő töltötte ki köztük nem csak helyi lakosok, 50%- nem felt meg, bűncselekmény felismerő tesztünket 70 fő töltötte ki, 60% kiváló eredménnyel.
Minden programunk ingyenes volt mindenki számára. A gyerekeknek állandó programként szerepelt a színezés, scrable (szókirakó), marokkó, amőba, torpedó, KRESZ - memory játék, illetve polgárőrségünk emblémáját lehetett kirakni. A gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt szerveztünk programokat, mint a minigolf, szkander, ,KRESZ-teszt, bűncselekmény fel ismerő teszt kitöltésével verseny, tánc tanulás, „rendőr suli”, KRESZ -tábla rajz verseny.
A nyerteseket természetesen díjaztuk is, a Vega-Impex és a Metál Car játék nagykereskedés jóvoltából. Köszönjük a gödi önkormányzatnak és a Település Ellátó Szervezetnek a lehetőséget, hogy programunkhoz biztosította a helyszínt, az „ingyenes minigolf” lehetőségét a strand vezetőségének és Pólus Palace golf klubnak, hogy biztosították számunkra az eszközöket.
Elsősorban a kistelepüléseken élőket érinti, a tulajdon elleni szabálysértések,magánlakás sértések elszaporodása. Településtől függetlenül minden embernek legnagyobb bosszúsága, ha összeszedett kis értékeiket, megtermelt javaikat látható következményeknélkül lopták el. Ha az elkövető meg is került, büntetése gyakran behajthatatlan, vagy hosszú idő után szabadságvesztésre átváltott büntetés.Érthető és belátható, hogy az eljárási szabályok módosítását, szigorítását az egyesszabálysértések, társadalomra veszélyességének növekedése, valamint az ellenük valóhatékonyabb fellépés indokolja.