Archívum

A(z) ‘Bűnmegelőzés’ kategória archívuma

Nem lehet túl korán kezdeni!

2011 december 8

Egész délelőtt a közbiztonság, és háztartási biztonság jegyében telt az óvodában a gyermekek napja. A gyerekek az óvónénikkel beszélgettek ezekről a témákról, majd a szolgálatban lévő mentősök megérkezése után, mondták el a biztonságos közlekedés alapjait. A gyerekek elmesélhették élményeiket, kérdéseket tehettek fel az őket érdeklő kérdésekben.  A beszélgetés után a  gyerekek birtokba vehették a  mentőautót, amit persze örömmel meg  is tettek.

A mentőorvos bemutatta a mentőautóban lévő tárgyakat, funkciójukat, bemutatta működésüket, végezetül a mentősök megismertették gyerekekkel a szirénarepertoárjukat. Fantasztikus élményt nyújtott a gyerkőcök számára ez az óra. A gyerkőcök képekkel köszönték meg a mentősöknek a látogatást. Reméljük, hogy ez a látogatás elősegíti a kicsik számára is a biztonságosabb közlekedést, és a nagyobb háztartásbiztonságot. Köszönjük a lehetőséget a Váczi Mentőszolgálat vezetőjének, Czinege Bélának, a szolgálatban lévő mentősöknek, valamint Kantó György irányításvezetőnek a sok-sok segítséget.

Szőke Krisztina

Szeri Bűnmegelőzés

Bűnmegelőzési tanácsok a népszámlálás időszakára

2011 október 5

ELEKTRONIKUS LAKOSSÁGI BŰNMEGELŐZÉSI INFORMÁCIÓS RENDSZER

LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL
ÓVAKODJUNK A TRÜKKÖS CSALÓKTÓL!

Bűnmegelőzési tanácsok a népszámlálás időszakára

2011. október 1. és október 31. közötti időszakban nép- és lakásszámlálásra, továbbá az ebből kimaradtak 2011. november 08-ig történő pótösszeírására kerül sor.A kérdőívek háromféle módon válaszolhatóak meg:

  • interneten, az elektronikus kérdőív kitöltésével;
  • papír kérdőíven, önálló kitöltéssel;
  • interjú keretében, számlálóbiztos segítségével.

Amennyiben az utóbbi módszert választjuk feltétlenül figyeljünk arra, hogy a bűnözők ebben az időszakban sem pihennek, kihasználhatják ezt a lehetőséget, hogy pénzhez, értékhez jussanak. Módszerük legfőbb jellemzője lehet például, hogy számlálóbiztosnak kiadva magukat kihasználhatják az emberek jóhiszeműségét, gyanakvásának hiányát és figyelmüket elterelve otthonaikba könnyűszerrel bejutva tőlük különböző értékeket (pl: ékszereket, készpénzt, stb.) tulajdoníthatnak el.Rendőrségi tapasztalat, hogy a lopás tényét legtöbbször csak később észlelik a sértettek.Előfordulhat viszont, hogy a kiszemelt áldozat már azonnal észleli a lopást, de

FELHÍVJUK A FIGYELMET,

hogy ellenállni csak az adott helyzet mérlegelésével szabad, mert az addig „csak” megtévesztésre, figyelemelterelésre koncentráló elkövető a zsákmány megszerzése érdekében, akár a testi épséget veszélyeztető magatartást is tanúsíthat, erőszakot alkalmazhat. Célszerű mások (szomszédok, járókelők) segítségét kérni.
Az elkövetőkre jellemző, hogy küllemük ápolt, rendezett, modoruk megnyerő, határozott fellépésükkel beférkőzhetnek az emberek bizalmába. Sokféle hihető, életszerű történetbe, legendákba szövik bele a valójában megtévesztő és mindig haszonszerzésre irányuló mondanivalójukat.A népszámlálás során „hivatalos személy”-nek kiadva magukat járhatnak házról házra, majd miután bebocsátást nyernek a lakásba, vagy házba, az alkalmas pillanatban elemelhetik értékeinket.A bűnelkövetők feladatmegosztása kifinomult, modern hírközlési eszközökkel kommunikálnak, és sorozatban követhetnek el hasonló bűncselekményeket.Kérjük, hogy a későbbi felderítés érdekében a lehető legtöbb adatot adják meg számunkra az elkövetőkről, az általuk használt gépjárműről, stb.

Miről ismerhető fel a számlálóbiztos?
Magyarország területén 2011. szeptember 27. és 30. közötti időben mintegy 40.000 számlálóbiztos minden egyes lakó épületbe (lakás, családi ház) eljuttat egy-egy úgynevezett adatfelvételi csomagot. Ezen szerepel az összeíró személy neve, azonosítója és telefonszáma.A számlálóbiztosok személyét a

Központi Statisztikai Hivatal

06-80-200-014, 06-80-200-224

ingyenesen hívható, zöld számain ellenőrizhetik le!

A számlálóbiztos magát számlálóbiztosi igazolvánnyal igazolja, amelyen szerepel a neve és az aláírása, az azonosítószáma, valamint a kártya hátoldalán a település jegyzőjének az aláírása.

nepszamlalo
A számlálóbiztosi igazolvány kizárólag a számlálóbiztos személyazonosságát igazoló fényképes igazolvánnyal (személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) együtt érvényes.
Amennyiben bármely okból kétsége merülne fel, Értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 107, vagy 112-es telefonszámon!

Hogyan előzhetjük meg a bajt?
A népszámlálás időszaka mindenki előtt ismert. Annak érdekében, hogy ne váljanak trükkös lopás, vagy csalás áldozatává, készüljenek fel a számlálóbiztosok fogadására, akiknek érkezéséről az adatszolgáltatói csomagon, vagy a címen hagyott értesítőn megadott elérhetőségen tájékozódhatnak.A népszámlálás során a személyes okirataikat a számlálóbiztosok nem kérhetik el, ők viszont hitelt érdemlően, okmányaikkal tudják magukat igazolni.

Ha idegent engednek be otthonukba, soha ne hagyják felügyelet nélkül!

A számlálóbiztosok érkezése kiszámítható, de ebben az időszakban megjelenhetnek trükkös csalók is. Az áldozattá válás elkerülése érdekében értékeit (ékszerek, készpénz, takarékbetétkönyv, bankkártya, stb.) kezelje a személyes okmányaitól (személyi igazolvány, lakcímkártya, útlevél, jogosítvány, TAJ kártya, adó kártya, stb.) külön.

Szeri Bűnmegelőzés, Hírek

Legyen mindig óvatos

2011 szeptember 19

Szeri Bűnmegelőzés

I. Közbiztonsági és Sportnap

2011 augusztus 23

A Göd Városi Polgárőrség idén 2011-08-14-én szervezte meg első alkalommal a „Közbiztonsági és Sport” napot. A rendezvény helyszínének a gödi Termálstrand adott helyet. Célunk, hogy megismertessük a nyári fürdőzés veszélyeit, a biztonságos közlekedést, elsősegélynyújtást és természetesen, hogy jó hangulatot teremtsünk a strandolók számára.

dscf3698A Bűnmegelőzési sátorban gyermekek és felnőttek egyaránt KRESZ teszteket tölthettek ki, rajzversenyt szerveztünk, kifestőkkel és különböző ügyességi feladatokkal foglalkoztattuk Őket.  A nagymarosi Vízi rendészeti Rendőrőrs tagjai szituációs gyakorlatot mutattak be, melynek célja a vízben bajba jutottak kimentése, segítség nyújtása volt. Ezen felül a „Bűnmegelőzési” sátornál bemutatták feladataikat, eszközeik nagy részét.Kantó György a váci mentőszolgálat irányítás vezetője elsősegély nyújtási tanácsokkal látta el az érdeklődőket és egy “AMBU”- baba segítségével gyakorlatban is kipróbálhatták az elsősegélynyújtást.

A mentőszolgálat a rendezvény idejére biztosított egy rohamkocsit is, melyet mindenki megnézhetett. A Dunakeszi Rendőrkapitányság és a gödi Rendőrőrs segítségével „Traffipax” futó versenyt szerveztünk és a „mobil” útkereszteződésben rendőri karjelzéseket, és a biztonságos közlekedést tanulhatták, gyakorolhatták az érdeklődők.

Olvass tovább…

Szeri Bűnmegelőzés

Strandszezon!!

2010 július 19

A Göd Városi Polgárőrség július 5-től felvállalta, hogy a gödi Termálstrand területén folyamatos jelenlétet biztosít. A folyamatos jelenlétünk mellett a fiatal korosztályt foglalkoztatjuk, tesztlapokkal, színezőkkel, rajzversenyekkel és emellett felhívjuk figyelmüket az esetleges bűncselekmények kialakulásának megelőzésére. A szülők és a gyermekek nagy szeretettel fogadták a kezdeményezésünket és előre láthatóan a nyári szezon végéig folyamatosan végezzük munkánkat.

Szeri Bűnmegelőzés, Hírek

A nyár veszélyei

Itt a nyár, a pihenés és a nyaralás ideje, amikor próbálunk kikapcsolódni a hétköznapok világából. Aki teheti, megcélozza a strandokat, wellness-központokat vagy a természetes vízpartokat. Általában magunkkal visszük a kényelmünket biztosító értékeinket, készpénzt, bankkártyát, üdülési csekket vagy m_szaki cikkeket (fényképezőgép, MP-4, mobiltelefont) és természetesen ékszert, kulcsokat.
Sajnos a körültekintést és óvatosságot nem spórolhatjuk meg ezekben a napokban sem, mert a
strandszarkák a meleg napokon is „dolgoznak” és hideg zuhanyként érhet bennünket cselekményük eredménye.
Melyek a veszélyforrások?
Hasznosítható tanácsok autónk védelmében:

Olvass tovább…

Szeri Bűnmegelőzés

Szervezetszerűen elkövetett eblopások

Kutyatenyésztőket vettek célba a tolvajok!
Lelkesen indult megszokott útjára a napokban kora reggel egy tiszaújvárosi kutyatenyésztő férfi a közeli Nagycsécs községben lévő ingatlanához, hogy megetesse a tucatnyi fajtiszta, eladásra szánt angol buldog kutyakölyköket és az anyaállatot. Amikor megérkezett megdöbbenve vette észre, hogy az éjjel behatoltak a lakóingatlanába a kerítést, az ablakot felfeszítették és elvitték a kutyakölyköket. A kára meghaladja az 1 MFt-ot.
A sértettet előző napon, vélhetően fiktív néven egy nő hívta fel, aki érdeklődött az eladásra
hirdetett kölykök iránt. Megállapodtak, hogy másnap a megadott címen találkoznak és
megvásárolja a kisállatokat. Ezzel a kutyák pontos helyének is a birtokába jutott. Kiderült, hogy az utóbbi hetekben angol és francia fajtiszta bulldog kutyakölyköket, egy esetben az anyát is ellopták Hajdúböszörmény, Karcag, Ebes, Kenderes, Balmazújváros településeken, esetenként milliós kárt okozva a tenyésztőnek.

Olvass tovább…

Szeri Bűnmegelőzés, Hírek

A bűnmegelőzés saját magatartásunkkal kezdődik

2010 június 22

A Szomszédok Egymásért Mozgalom olyan bűnmegelőzési program, amelynek célkitűzése a lakóközösségben előforduló bűncselekmények megelőzése, illetve korlátozása. A program elsajátítása során meg kell ismerkedni lakótársainkkal, fel kell mérni a jószomszédi együttműködési lehetőségeket. A bűncselekményekkel szemben éberséget kell kifejleszteni és egymás érdekében összehangoltan kell tevékenykedni.

A BM Nyaralóházak üdülő színháztermében, sikeresen megalakult a “SZEM” Szomszédok Egymásért mozgalom. Az alakuló gyűlésen beszédet mondott Nagy Attila r.fhdgy Őrsparancsnok Úr.

Egyesületünk honlapján külön “SZEM” menüpontot hoztunk létre, ahol minden információ elérhető lesz.

Amennyiben felkeltette érdeklődését a Gödön megalakuló SZEM mozgalom, keresse fel munkaidőben a Göd Város Polgármesteri Hivatalban a Városi Polgárőrség Elnökét, illetve a helyi rendőrőrsön az összekötőt, akik bővebb tájékoztatással és belépési nyilatkozattal állnak az Önök rendelkezésére! Elektronikus jelentkezését a godipolgarorseg@godipolgarorseg.hu -ra várjuk.

Szeri Bűnmegelőzés

Gépjármű feltörőt fogott járőrünk!!

2010 március 21

2010. március 15-én járőrszolgálat során a Kincsem parknál tartott álló, figyelő feladatot járőr párosunk. Kb. 10 óra tájban egy fiatalemberre lettek figyelmesek, aki az üzletsorok között sétált és nézelődött. A járőreink kis idő múlva tovább folytatták mozgó ellenőrzésüket, mikor a Kincsem utcához érve látták, hogy az előbb látott fiatalember egy kocsi jobb első ajtaján behajolva kitép egy CD-s autós rádiót, és sietve távozik. A járőreink felismerve a helyzetet a fiatalember után sietve megállították. Az elkövető szatyrában látták a kitépett CD-s autórádiót. A fiatalember faltartóztatása után körbejárták a személygépjárművet és látták, hogy egy kővel van betörve a jobb első ajtó üvege. Járőreink, miután meggyőződtek a bűncselekmény elkövetéséről értesítették a Dunakeszi Rendőrkapitányság ügyeletes tisztjét, aki riasztotta a rendőrjárőröket. A tetten ért személyt a rendőrség kiérkezéséig visszatartották és a helyszínt sértetlenül átadták.
Ezúton is köszönöm a járőr páros éberségét és ügyességét. Szép munka volt!

Szeri Bűnmegelőzés, Hírek

Pityke őrmestertől a kemény drogokig

2010 március 8

pityke2010. március 2-án megkezdtük az iskolások számára tervezett közlekedésbiztonsággal és bűnmegelőzéssel kapcsolatos programot!

Az általános iskolák alsó tagozatos tanulói számára KRESZ illetve a közlekedésbiztonsággal kapcsolatban tartottunk előadást. Kiderült számunkra milyen hiányossággal rendelkeznek „kisiskolásaink”. Néhány esetben a gyalogos jelzőlámpa működését, néhányan  pedig pl. a lakó-pihenő övezet tábla jelentését mondták rosszul, vagyis szerintük, ebben az övezetben TILOS  a kerékpározás, illetve nem szabad játszani. Viszont dicséretet érdemelnek a szülők, hogy a gyermekeiknek vásároltak láthatósági mellényt és a gyerekek elmondásuk szerint sötétedéskor mindig fel is veszik azt.

A felsősök számára az előadást a „NE TEDD!” és a „NE LOPJ!” bűnmegelőzési kis film levetítésével kezdtük, mely kapcsán lehetőségünk volt felmérni, hogy mennyire vannak tisztában a „garázdaság”, lopás, csoportos bűnelkövetés, szabálysértés, bűncselekmény fogalmakkal. Sok esetben nem értik, hogy a törvény miért büntet valamit ami számukra csak „szórakozás”. A program célja a bűncselekmények megelőzése, illetve az áldozatokká vált fiatalok számára történő segítség nyújtás.

Szeri Bűnmegelőzés, Hírek