Az első Dunakeszi Feszt kulturális és sörfesztivált Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere, országgyűlési képviselő nyitotta meg.A négy település, Dunakeszi, Göd, Fót és Mogyoród között a rendezvény ideje alatt 7-próbás verseny zajlott. A versenyszámok főzőversenyből, rodeóbika megüléséből, kalapácsos erőmérőből, szkanderből, sörívásból, kötélhúzásból és sárkányhajózásból állt.
Szombaton egyesületünk tagjai és a Polgármesteri Hivatal dolgozói, Markó József polgármester úr és Szinay József Címzetes Főjegyző úr irányításával vett részt a 7-próbás versenyen. A látványokban és izgalmakban bővelkedő hétpróba összesített versenyét Mogyoród nyerte Dunakeszi előtt, de remekül helytálltak a gödiek és a fótiak is.
Szeri Hírek
2011. április 22.-én szültem a Honvéd – kórházban! Megkaptam a korházi Felicitás baba csomagot. 2011. szeptember 21.-én a kora délutáni órákban ismeretlen számról hívtak, a telefonban a hölgy azt mondta, hogy „itt áll a ház előtt a kapuba kitudok-e menni, mert hozta a fényképes baba csomagot”! – Ekkor nem is gondoltam rosszra, hisz sok babás helyre fel regisztráltam. – A kaput mikor kinyitottam, láttam hogy egy Úr is van a hölggyel, bejöttek a lakásba, és a hölgy a táskájából elő vett néhány baba fotót, hogy nézzem meg milyen jó minőségű képeket csinálnak. – A hölgytől kérdeztem, hogy honnan tuják a címem, mert nem emlékszem, hogy az ő cégükhöz regisztráltam volna. – A hölgy ekkor mondta, hogy a szüléskor kapott kórházi csomagba volt állítólag egy fehér A/4-es lap amin én regisztráltam (bár erre nem emlékszem). – A „fényképes babacsomag” amit ajándékként tűntették fel előttem, annak a tartalma 12.000 forint értékbe 36 darab 12×10 cm képet készítettek volna az otthonomba a gyermekemről csak „most rögtön foglaljam le az időpontot”! – Mikor láttam, hogy a hölgy egy nyugta jellegű tömböt vesz elő megkérdeztem, hogy mi történik akkor ha én később mégsem kérem a lefoglalt időpontban a fotó sorozatott, a hölgy közölte, hogy olyan nincs! Mivel nem kértem a fotó csomagot a hölgy és az úr felálltak és távoztak! – Nem adtak át ajándékot szórólapot , névjegykártyát, a cég nevére is én kérdeztem rá! A Felicitás munkatársa elmondta, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki panaszt tett náluk, a fent említett cég nem a partnerük, és már több embertől előleget vettek fel- illetve mindenkép erőszakosan szeretnének bejutni a lakásba!
A fent említett történet rosszabb is lehetett volna, ha előleget adok át vagy valamilyen szerződést írok alá!
Egy gödi anyuka!
Szeri Hírek

„POLGÁRŐRÖK A TANÉVKEZDÉS BIZTONSÁGÁÉRT” akciót hirdetett meg idén is, augusztus 30. - október 15. közötti időszakra az O.P.SZ. A tanévkezdés biztonsága érdekében meghirdetett akciósorozat során a polgárőrök önállóan és a rendőrség állományával szoros együttműködésben, elsősorban bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok végrehajtásában vegyenek részt.A polgárőrök közterületi jelenlétének célja a gyermekbalesetek elkerülése.Egyesületünk szorosan együttműködve a Közterület - Felügyelettel és a helyi Rendőrség állományával több helyen és eltérő időpontokban biztosítja a gyalogosok számára a biztonságos átkelést.
Szeri Hírek