Elzárással is büntethetőek a kisebb lopások elkövetői
Elsősorban a kistelepüléseken élőket érinti, a tulajdon elleni szabálysértések,magánlakás sértések elszaporodása. Településtől függetlenül minden embernek legnagyobb bosszúsága, ha összeszedett kis értékeiket, megtermelt javaikat látható következményeknélkül lopták el. Ha az elkövető meg is került, büntetése gyakran behajthatatlan, vagy hosszú idő után szabadságvesztésre átváltott büntetés.Érthető és belátható, hogy az eljárási szabályok módosítását, szigorítását az egyesszabálysértések, társadalomra veszélyességének növekedése, valamint az ellenük valóhatékonyabb fellépés indokolja.
Az Országgyűlés a közbiztonság javítása érdekében szükségesnek tartotta a szabálysértésitörvény módosítását, amely a közelmúltban elfogadásra is került.
Ennek értelmében 2010. augusztus 19-től, elzárással is büntethetővé válnak azok, akikhúszezer forintot meg nem haladó értékű lopást, sikkasztást, csalást, szándékos rongálást, hűtlen kezelést követnek el.Az elzárás legrövidebb időtartama 1 nap, leghosszabb pedig 60 nap. Elzárással fenyegeti atörvény a fiatalkorú elkövetőket is, akik akár 30 napra is börtönbe kerülhetnek.
Tettenéréskor az elzárással is sújtható szabálysértés elkövetőjét a rendőrség a gyorsítottbírósági eljárás érdekében őrizetbe veheti akkor is, ha a helyszínről elmenekült jogsértőt azelkövetéstől számított két napon belül elfogja. Életszerű, hogy a tettes a szabálysértés helyszínét már elhagyta ugyan, ám a tetthelyen fellehető nyomok láncolata, vagy például tanúvallomás alapján rövid időn belül azonosítható és elfogható.
Például egy bolti lopást elkövető 15 éves tanulót akár 30 napra is lecsukhatnak. Eljárás indult eddig is a grafitit festő fiatal felnőtt, vagy a lopott fát biciklijén hazatoló felnőtt ellen, viszont most szinte azonnal 60 nap elzárást kaphatnak. A tulajdon védelmében a hatékonyabb fellépést szolgálja, hogy a szabálysértések felderítését a jelenleg életbe lépő jogszabály a jegyző helyett a büntetőeljárások során már ez irányú ismereteket szerzett rendőrség hatáskörébe utalja.Az új szabálysértési törvény 30-ról 50.000 forintra növelte az önkormányzat által kiszabhatópénzbírság összegét.A hatóság félrevezetése súlyos következményekkel járHa a valótlan bejelentést követően a hatóság vagy a közfeladatot ellátó szerv a helyszínrevonul, a polgárokat szolgáló valós feladatait nem tudja ellátni.Aki a hatóságnál vagy közfeladatot ellátó szervnél vészhelyzetről, vagy rendzavarásrólvalótlan bejelentést tesz, 100.000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Ha a hamis bejelentés alapján az értesített szerv szükségtelenül a bejelentésben megjelölthelyszínre vonul, vagy egyéb intézkedésre kényszerült, az elkövető elzárással vagy 150.000forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
Ugyanilyen büntetést vezet be a jogszabály a magánlaksértésre, valamint a bíróság általfeloszlatott társadalmi szervezet működésében való részvételre vagy nyilvános rendezvényena szervezet egyenruhájának viselésére.