XVII. Göd Kupa
2010 augusztus 30
2010-08-28-án ismét megrendezésre került, immáron a XVII. Göd Kupa elnevezésű vízi verseny.
A környék legrégebbi és talán legnépszerűbb sportrendezvény-sorozat elindításának az volt az apropója, hogy a Budapesttől Szobig működő, a vízen vetélytársakból, a szárazon pedig barátokból álló szakosztályok egybegyűljenek egy vidám versengésre. Ilyenkor benépesül az alsó gödi Duna part, sokszor zsebkendőnyi hely nem marad a sok kajak és kenu mellett. A nagy számban érkező versenyzők a délelőtti órákban mérik össze erejüket, tudásukat.
Egyesületünket idén is felkeresték a szervezők, mint minden évben és felkértek a nagyszabású rendezvény biztosítására. A rendezvényre két fő polgárőrt biztosítottunk. Munkánkat a gödi Rendőr őrs két fője segítette.

