Kezdőlap > Hírek > Árvíz

Árvíz

2010 június 5

Már 2300 embert kellett kitelepíteni az árvíz miatt országszerte. A gátakon összesen 12 ezren dolgoznak.
Megkezdték a sződligeti speciális otthon lakóinak kitelepítését szombat reggel a Duna árvize miatt - közölte az otthont fenntartó Pest Megyei Önkormányzat.  Várhatóan ma 13 órakor lezárják 2 -es jelzésű főútvonalat. A Vácra haladó személygépjárművek Gödön a Duna utca irányába lesznek elterelve az M2 jelzésű útszakaszra, Vác irányából a Hétkápolnánál terelik ki a forgalmat. Megkérnénk minden gépjárművel közlekedőt, hogy a forgalom csökkentése érdekében elsődlegesen a M2-jelzésű autóutat használják.
Együttműködési megállapodásunk szerint részt veszünk a Sződligeti Polgárőr Szövetség munkájában, védekezésében is.
A Göd Városi Polgárőrség a pénteken összehívott árvízvédelmi bizottság ülésén a rászabott feladatokat felvállalva vesz részt az árvízi védekezésben. A Duna előre jósolt szerdai tetőzéséig folyamatos járőrözést biztosítunk, segítjük az árvízi védekezésben résztvevő emberek munkáját, ellenőrizzük a gátak állapotát és szükség szerint tájékoztatjuk a lakosságot.

Szeri Hírek

Hozzászólások lezárva