- II. helyezett: Göd város Zsaru-Car csapata, Vadász 13
- A legtöbb forgalomból kivont gépjármű megtalálója: Vadász 13 csapat (Göd)
Annak ellenére, hogy a Pünkösdi hétvégén Budapest területén megtartott vadászatról már előre beszámolt több információs csatorna, mégis 10 lopás miatt körözött gépjárművet sikerült felfedniük a Rendőrség és a Zsaru-CAR autóvadász csapatok szakembereinek.
Olvass tovább…
Szeri Hírek
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-Főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága lakossági hírlevélben tájékoztatja az állampolgárokat azokról a csalókról, akik kihasználva az árvízi helyzetet, különféle indokokkal pénzt gyűjtenek maguknak.
Ide kattintva olvasható a teljes szöveg.
Szeri Hírek
Hétfőre virradó hajnalban a hátsó ajtón át jutottak be a dunakeszi főpostára azok a tettesek, akik nagy mennyiségű készpénzt zsákmányoltak, írta a Vác Online hírportál. A rendőrség nagy erőkkel keresi a tetteseket.
Kovács László, Dunakeszi város rendőrkapitánya nyilatkozatában elmondta: a lopás Dunakeszi-alsón, a Verseny utcában található 1. számú postán történt. A bűncselekményt a nyitáskor vette észre az egyik postai alkalmazott, aki ezt követően hívta a rendőrséget ő riasztotta a rendőrséget. Az elkövetők az épület egyik hátsó ajtajának betörésével jutottak be a posta épületébe. A betörés előtt a riasztórendszert kiiktatták.
Hogy a trezorokból és az ügyintézők fiókjaiból mennyi pénzt vittek el összesen, egyelőre nem tudták megmondani. A betörők felkutatásán nagy erőkkel dolgoznak az illetékes szervek.
Szeri Hírek
Hirtelen jött hatalmas felhőszakadás zúdult május 15-én az egész ország területére.. Percek alatt óriási mennyiségű víz hullott le. Az utcákat elborította a víz, a pincék sok helyütt beáztak. Egyesületünket a Közterület - Felügyelet vezetője riasztotta a 2-es számú főút felsőgödi részére, ahol a tűzoltók munkáját kellett segíteni. A házakból és a pincékből a szivattyúzás csak a 2-es számú főúton keresztül tudták megoldani az Ilka patakba. Egyesületünk két tagja a munkálatok végeztéig forgalmat lassítottak és segítettek a munkálatokban.
Szeri Hírek
A kórházba szállítást követően elhunyt egy Dunakesziről eltűnt, majd Vácott megtalált nő, írta a Vác Online hírportál.
Meg nem erősített információink szerint még a hétfői napon indult el otthonából vásárolni az a középkorú dunakeszi nő, akit pénteken, azaz 2010. május 14-én, a délutáni órákban találtak meg a váci Duna-parton. Úgy tudjuk, a hölgy ugyan legyengült állapotban volt, de még élt, amikor rátaláltak, és kommunikálni is tudtak vele, ám a kórházba szállítást követően, szombat hajnalban elhunyt.
Az eset rengeteg kérdést vet fel. Annyit azonban biztosan lehet tudni, hogy a Váci Rendőrkapitányság munkatársai a ma reggeli helyszínelés során az idegenkezűséget kizárták. Mint azt Latorovszky Gábor rendőr alezredes, a Bűnügyi Osztály vezetője szerkesztőségünknek elmondta: semmilyen, arra utaló jel nem volt, hogy a hölgyet bántalmazták volna, továbbá az értékei is megvoltak.
Hogy miként került a hölgy a váci Duna-partra és mi okozta későbbi elhalálozását, arról a nyomozás későbbi fázisában tudnak majd nyilatkozni az illetékes szervek.
Szeri Hírek
A Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség, a dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet által szervezett I. Pentelei autóvadász Kupán 14 autóvadász egység vett részt. A nívós akcióban 1 lopott, 2 személykörözött, 8 banki körözött, 3 engedély nélküli vezető, 5 fantom, 12 helyszíni bírság és 78 forgalmi elvétel született. 109 intézkedés történt a 26.000 darab átvizsgált gépjármű vezetők köréből.
A házi versenyünk első helyezettje a Rácalmás-Abony csapata, második helyezést a váci Zsaru-car csapat, a harmadik helyezést Szombathely, valamint a különdíjat a Göd Városi Polgárőrség, Közterület-Felügyelet és a Göd Rendőrőrs megszokott csapata nyerte el.
Munkájukhoz további sok sikert és eredményes vadászatot kívánok. Köszönjük a Dunakeszi Rendőrkapitányság és a gödi Rendőrős vezetőinek a humán és technikai segítségüket.
Szeri Hírek
A Szigetszentmiklósi Polgárőr Egyesület által szervezett akción a helyi kapitányság rendőrei, a Göd Város Polgárőrség, Közterület-Felügyelete és Rendőrőrs tagjai, a BRFK Bevetési Osztály állományának a tagjai, a Készenléti Rendőrség állományának a tagjai, a PMRFK Bevetési Osztályának a tagjai, a BRFK XXI-ik kerületi rendőrkapitányság beosztottjai és a Nemzeti Közlekedési Hatóság szakemberei vettek részt.
12 kamerával, laptoppal és speciális szoftverrel felszerelt jármű vette górcső alá az utakat, ebből három rendőrautó volt.
Az akció során az ellenőrző rendszerek kamerái előtt összesen 31 980 gépjármű haladt el. Ebből 51 jármű a forgalomból ki volt vonva, 19 járműnek pedig a műszaki vizsgája járt le. Így a rendőrök összesen 70 gépjárműnek vették el a forgalmi engedélyét, továbbá 3 személy ellen tettek feljelentést engedély nélküli vezetésért és 3 személyt vettek őrizetbe, mert rendőrségi körözés alatt álltak. 1 személy a vezetéstől el volt tiltva. Egy angol rendszámú metálkék színű Jeep Grand Cherooke terepjáró vezetőjének sikerült kereket oldania az őt ellenőrizni kívánó rendőrök elől. Az akció során egy darab rendszám és alvázszám alapján körözött kocsi is előkerült.
Szeri Hírek