Polgárőrségünk két tagja az Árpád úton járőrözött, mikor egy idegesen integető férfira lettek figyelmesek.
Megállásuk után a férfi közölte velük, hogy kb. 10 perce eltűnt beteg kisfia, az udvarról. A két polgárőr megnyugtatta a szülőket és megkérték őket, hogy hívják fel a Dunakeszi Rendőrkapitányság ügyeletes tisztjét. A továbbiakban keressék a gyermeket ismerőseiknél, a szomszédoknál, a közeli utcákban. Nagyjából fél órás keresés után meg lett a kisfiú. A két szolgálatos Polgárőr értesítette a szülőket, megvárták a helyszínelőket utána hazaszállították a gyermeket és szüleit.
Szeri Hírek
A délutáni órákban riasztották Polgárőrségünket, hogy az M2-es út gödi lehajtónál baleset történt. Egyesületünk két tagja a helyszínre érkezve szembesült a baleset nagyságával. Érkezésünkkel egy időben érkeztek meg a mentőszolgálat dolgozói is. Míg a mentősök a sérülteket ellátták és elszállították, egyesületünk két tagja biztosította a helyszínt és forgalmat irányított.
Szeri Hírek
Január 27-án beszámoló a József Attila Művelődi Házban.
Az előadást visszakérdezéssel kezdtük, illetve, hogy az előző előadás óta történt e velük olyan bűncselekmény, amire felhívtuk a figyelmüket. - Az idősek készséggel elmondták véleményüket, tapasztalataikat.
- Panaszuk leginkább a mozgó árusokkal kapcsolatban van/volt. „Az árut bedobják az udvarba, a tulajdonos engedélye nélkül, szinte kényszerítik a vásárlásra”. Olvass tovább…
Szeri Bűnmegelőzés, Hírek
Az Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottság február 2-i ülésén egyesületünk beszámolt a 2009-ben végzett munkájáról.
A beszámolót Szeri Mihály, a Göd Városi Polgárőrség K.K.E elnöke tartotta.
A beszámolót a Bizottság egyhangúlag elfogadta.
Munkánkhoz további kitartást és sikert kívántak.
Szeri Hírek