Archívum

november, 2009 archívuma

Forgalmi rend változás

2009 november 30

Vasárnapi szolgálat teljesítésünk során a 2-es számú főúton járőröztünk, mikor figyelmesek lettünk egy kéklámpával haladó mentőautóra. A mentőautót követve érkeztünk a baleset helyszínére. A baleset a 2-es számú főúton történt, az épülő CBA előtti területen. A sofőr az újonnan épített útpadkára futott fel, ez megdobta az autót és az árokba borult.

Előre kitáblázva próbálják felhívni a közlekedő autósok figyelmét a megváltozott forgalmi rendre.
Ezúton kérném Önöket, hogy a képeken látható útszakaszon körültekintve, figyelmesen haladjanak.

Szeri Hírek

Szerencsésen végződő baleset!?

2009 november 16

imag0590Járőreink az éjszakai szolgálat alatt a 2. számú főút gödi szakaszának Sződ felöli végén több, az út közepén elakadás jelzővel veszteglő autóra lettek figyelmesek. Odaérve kiderült, hogy percekkel előtte baleset történt. Járőreink azonnal megkezdték a forgalom terelését, valamint tájékoztatták a hatóságokat. A műszaki mentés, és helyszínelés idejére a forgalmat a főút teljes zárása mellett a környező mellékutcákba terelték.

Mint később kiderült egy öt fős társaság a közeli szórakozó helyről hazafelé indult, és kellő körültekintés nélkül, a főúton akartak megfordulni Pest felé. Autójukba oldalról hajtott bele egy Vác irányába közlekedő taxi. A helyszínelés alkoholos befolyásoltságot állapított meg a szórakozóhelyről hazainduló társaság sofőrjénél.

A balesetben egy személy sérült, őt a mentők elszállították kivizsgálásra és vérvételre.

Az előző cikkünk igazolása is lehetne az eset. Ha tudomása van róla, hogy ismerőse alkoholos befolyásoltság alatt szeretne vezetni, azt akadályozza meg illetve figyelmeztesse a lehetséges következményekre. Aki nem figyelmezteti a sofőrt, ismerősét az ugyanannyira hibás, mint a vezető.

Kérünk mindenkit, amennyiben alkoholt fogyasztott NE üljön autójába. Nem csak a tetemes büntetés, hanem a fenti eset is legyen intő példa!

Szeri Hírek

Zéró tolerancia

2009 november 13

2008. januárjától érvénybe lépett az igazságügyi miniszteri rendelet, amelynek értelmében a minimális alkoholfogyasztást is megtiltották.
A cél, hogy csökkenjen Magyarországon a közúti balesetek száma. Akinél a szonda elszíneződik, azt előállítják vérvételre, vagy hitelesített eszközzel végzett lég alkoholmérésnek vetik alá a rendőrkapitányságon, utóbbiakat fogadja ugyanis el a bíróság bizonyítékként.
Ezzel egyidejűleg az Országos Polgárőr Szövetség, és ezzel közösen, az egyesületek is zéró toleranciát hirdettek, köztük egyesületünk is.
Ettől függetlenül Etikai kódexünk is előírja, hogy:
IV. A polgárőr kötelessége:
(1) A polgárőr olyan mozgalom tagja, amelytől az állampolgárok a közbiztonság, a közrend fenntartását, életük, testi épségük, vagyonuk, életminőségük védelmét, a bűnalkalmak csökkentését, a bűn megelőzését várják.
(2) A polgárőr sem szolgálatban, sem magánéletében nem tanúsíthat olyan magatartást, amely rombolja a polgárőrség társadalmi elismertségét, megítélését, összeegyeztethetetlen a mozgalom szellemiségével, a társadalmi bűnmegelőzés és a közbiztonság megóvásának érdekeivel.
(9) A polgárőr jól ismeri a tevékenységét szabályozó előírásokat, önként vállalt munkáját magas színvonalon, jogszerűen és szakszerűen, hatékonyan, az állampolgárok megelégedésére végzi.

A mai nap kaptam egy lakossági bejelentést.
A bejelentő megkérdezte, hogy Egyesületünk milyen szolgálati gépjárművet, vagy gépjárműveket használ, mire Én rögtön felelve elmondtam, hogy egy darab fehér Suzuki Ignis típusú személygépjárművünk van, melyre az előírásoknak megfelelően el van helyezve a „polgárőrség” felirat. Meglepő kérdésére, rögtön vissza is kérdeztem, hogy miért?
A telefonáló rögtön bele is kezdett:
„ A tegnap este folyamán, kutyasétáltatás közben szemtanúja volt annak, hogy a Rákóczi úton található vendéglátó ipari egység előtt parkolt egy sötétszürke terepjáró, melyre „polgárőrség” felirat volt elhelyezve. Rövid idő múlva három alakot láttam kijönni onnan, ebből kettő beült a terepjáróba egy személy láthatólag ittasan egy másik gépjárműbe. A terepjáró, mint egy felvezető autó kísérte az általam ittasnak tűnő gépjármű vezetőjét. Mivel rossz alvó vagyok és kutyámat, csak ilyenkor tudom megmozgatni ezért elég nagy köröket sétálok vele. Nem telt el 10 perc és átértem Felső-Gödre, ahol meglepődve láttam egy rendőrautót félreállva, előtte a nemrég elindult terepjárót és azt az autót, melyet kísértek.
A két rendőr igazoltatás alá vonta ezeket, a személyeket és remélem, hogy legjobb tudásuk szerint jártak el.
Kérdezném, hogy a polgárőrök miért vesznek pártfogásuk alá ilyen szabálysértőket, hiszen a zéró tolerancia nem csak nappal, de az esti órákban is érvényes. Szerencse, hogy nagyobb baj nem történt.”
Leszögezem, hogy Egyesületünk nem vesz részt ilyen szabálysértések, vagy esetleges bűncselekmények pártfogásában.
A feladatunk mindezek megelőzése, elhárítása.
Mindazonáltal köszönjük, hogy sokakkal ellentétben Ön figyel a környezetére, sőt szóvá is teszi az Ön által tapasztal rendellenességeket.

Szeri Hírek

Autóvadászat

2009 november 9

autovadaszat-akcioban1A 2009. 11. 06-án megtartott autóvadászaton a IX., X., XVII., XVIII., XIX., XX. és XXIII. kerületi rendőrkapitányságok vezetőinek és beosztottjainak  sszehangolt szervezésének köszönhetően, a Sigmoid Zsaru-CAR kamerás rendszerekkel ellátott gépjárművek összesen 43.000 autót ellenőriztek a fenti kerületek közútjain és parkolóiban.

A vadászat során 1 lopott gépjármű és 4 bűncselekmény elkövetése miatt körözött gépjármű akadt fenn az ellenőrzési hálón. A közlekedő gépjárművek közül sikerült kiszűrni 20 lejárt műszaki vizsgával közlekedő, 31 forgalomból kivont és 3 külföldi rendszámmal, de érvénytelen vagy okmányokkal egyáltalán nem rendelkező kocsit. Az ellenőrzött gépjárművek sofőrjei közül 3 volt a vezetéstől eltiltva, továbbá két körözött személy is előkerült. 10 gépjárműnek az egyedi azonosító jegyeit hamisították meg. Egy közlekedő, de lopás miatt körözött gépjármű sofőrjének sikerült kereket oldania a rendőrök elől.
Egyesületünk két fő polgárőrrel és egy fő rendőrrel vett részt az akcióban és 7 műszaki engedély nélküli és forgalomból kitiltott és egy banki csalás miatt körözött gépjármű vezetőjével szemben intézkedtek. Olvass tovább…

Szeri Hírek

Külterületünk megóvása

2009 november 9

A vasárnapi nappalos járőrözésünk során a kint lévő állományunk külterületi ellenőrzést végzett, melynek során figyelmesek lettek egy nemrég illegálisan elhelyezett szemétkupacra. A kupac átvizsgálása során, személyes adatokat tartalmazó iratokat találtak. Kis utánajárás után, megtalálták a kihelyezett szemétkupac tulajdonosát, aki - elmondása alapján-  egy nem helyi „szemétszállítással foglalkozó” vállalkozót bízott meg, ezután került ki ez a szemét. Egyesületünk a már nyilvános információkat és a bizonyításra alkalmas iratokat átadta a Közterület Felügyelet vezetőjének, aki az eljárást megindította.
Ezzel a lépéssel  csökkentettük a környezetünkben elhelyezett illegális szemétlerakások számát. Kérném azokat az állampolgárokat, akik hasonlóan tudnának segíteni környezetünk védelmében, észrevételeiket jelezzék a Felügyelet vezetője felé. (Kovács László  06-30-256-3723)imag0964

Szeri Hírek

Összesítés

2009 november 9

A Göd Városi Polgárőrség Mindenszentek és Halottak napján a következőképpen láttak el szolgálatokat.
2009. 10. 28-tól  2009. 11. 01-ig 28 fővel 12 vezényelt nappali és éjszakai szolgálatot láttunk el a temetők rendjének és biztonságának megőrzése érdekében. Hozzájárultunk ezzel, hogy a megemlékezők biztonságérzetét növeljük. A fenti időben 3 közös, 12 órás szolgálatot láttunk el a gödi Rendőrőrs dolgozóival. A szolgálatokat a Közterület-Felügyelettel, a rendőrséggel egyeztetve végeztük. A szolgálatok és a szolgálatokban résztvevő emberek számából kivehető, hogy számunkra mennyire fontos az emberek biztonsága, és a rend fenntartása. Sajnos e munkából nem mindenki vette ki a maga részét.

Szeri Hírek