Elkezdődött a vigalom
Bár a hagyományos ünnepélyes nyitóceremónia csak szombat délelőtt 10 órakor kezdődött, pénteken már vigadtak a váciak és vendégeik.
Szombaton délelőtt hivatalosan is kezdetét vette a XVII. Váci Világi Vigalom. A Mária Terézia 1764-es látogatását felidézve, a Kőkaputól indult a látványos menet, az uralkodó hintóját mazsorett csoportok, fúvósok zenekara, huszárok, nemzetőrök, gólyalábasok kísérték.
A kulturális turizmus évében a vigalom három napja alatt tizennégy helyszínen, több mint száz program várta a látogatókat, és ezeket jól egészítették ki a kézművesek utcájának látnivalói, a vendéglátóhelyek sokrétű kínálata.
Egyesületünket a váci Zsaru-Car csapat kereste meg, hogy az érkező vendégek parkoltatásába segítsük munkájukat. A három nap alatt 5-5 fővel képviseltük a gödi polgárőrséget és ez alatt több ezer személygépjárműnek segítettük a parkolást. A parkoltatás után a rendezvényt biztosítottuk, az esetleges gépjármű feltörések ellen, folyamatos járőrözéseket végeztünk. A rendezvény után a gépjárművek zavartalan távozásának fenntartása volt a feladatunk.